Szerelem és egyenlő párkapcsolatok
Milyen egy egyenlő (pár)kapcsolat?
A társadalmat mélyen átszövik a hatalmi rendszerek, melyben az emberek nemük, gazdasági pozíciójuk és etnikai hátterük szerint más pozíciókat foglalnak el. Ezek a hatalmi egyenlőtlenségek a mindennapi, személyes kapcsolatokban is megjelennek. Akkor egyenlő egy (pár)kapcsolat, ha a hatalmi pozíciók ellenére a két félnek ugyanolyan lehetőségei, igényei és szükségletei lehetnek benne. Ehhez elengedhetetlen, hogy az a fél, akit a társadalom intézményei a strukturális egyenlőtlenségek miatt több hatalommal ruháznak fel, reflektáljon a hatalmi a pozíciójára és ne éljen vele vissza. Például egy férfi ne várja el a női partnerétől, hogy az kiszolgálja, még ha a társadalmi nemi szerepek így is keretezik egy nő szerepét egy párkapcsolatban, hanem a két fél ossza meg egymás között egyenlően a háztartási munka felelősségét.
Egy egyenlő kapcsolatban mindkét fél folyamatosan gyakoroljon önreflexiót saját viselkedésével kapcsolatban, és vegye tekintetbe a másik igényeit, érzelmeit és szükségleteit. Az egyenlő párkapcsolatnak ugyanazok a feltételei, mint bármilyen egyenlőségre épülő kapcsolatnak: mindkét fél számára legyenek egyenlő lehetőségek, és mindketten egyenlően törekedjenek az igények és szükségletek kielégítésére.
Tovább olvasomAz egyenlő párkapcsolatok jellemzői:
- A problémákat meg lehet beszélni, és a közös megbeszélés változást hoz.
- A kapcsolatban az erőszakmentes kommunikáció használata eredményre vezet.
- A partnerek ugyanannyi energiát fektetnek a közös problémák megoldásába
- Az érzések kifejezhetőek
- Egymás sikereire a partnerek boldogan és támogatóan reagálnak
- Mindkét félnek lehetősége van a változásra és a fejlődésre
- A partnerek arra ösztönzik egymást, hogy fejlődjenek, úgy érzik, az életük egyre teljesebb
- A kapcsolat során a partnerek egyre erősebbnek érzik magukat
- Ha az egyik fél szakítani akart, azt a másik elfogadja.
A szeretet nem érzés, hanem viselkedés
A társadalom a szeretet és a szerelmet megfoghatatlan, romantikus érzésként keretezi.
Az ilyen szerelemről kialakult elképzelések miatt gyakran olyan viselkedésformákat is a szeretet jeleként értelmezünk, amelyek nem feltétlenül azok. Ebből következik, hogy egy bántalmazó kapcsolatban az áldozat és a környezet elfogadja, amikor a bántalmazó fél arra hivatkozik, hogy azért bántja a másikat, mert szereti őt.
Nehéz definiálni a szeretetet, hiszen sokfélék vagyunk és sokféleképpen szeretünk. Azonban a másik bántása, a másik ellen elkövetett erőszak, biztosan nem tartozik a szeretet jelei közé. A szeretet nem egy érzés, hanem viselkedés. Aki szereti a partnerét, az igyekszik tiszteletteljesen viselkedni vele, figyelembe veszi a partnere érzéseit és az igényeit. Ha mégis bántóan viselkedik, akkor beismeri ezt, és változtat a viselkedésén.
A szerelem társadalmi kontextusa
A párkapcsolatban jelenlévő hatalmi egyenlőtlenségeket sokszor támogatja az, amit a szerelemről tudunk és tanulunk az életünk során, és az, ahogyan ez a fogalom a patriarchális társadalomban megjelenik. Olyan párkapcsolatokat tartunk természetesnek, ahol a férfi idősebb, magasabb, erősebb és jobban keres. Ha ez ellentétesen alakul, azt szokatlannak, sőt furcsának találjuk.
Azok a kapcsolatok tehát, ahol hatalmi különbség van a férfi javára, elfogadhatóbbak a társadalom számára, sőt a hatalmi különbségek fel sem tűnnek.
A szerelmes férfi felé közvetített társadalmi elvárás az, hogy a nőt „meghódítsa”, „lenyűgözze”, a „tenyerén hordozza”, a nő szerepe pedig az, hogy elfogadja ezt a közeledést és „megadja magát”. Ezek az elvárások egyértelműen kijelölik a nők számára az alárendelt szerepet a párkapcsolatban, míg a férfiak számára a védelmező és egyben az irányító szerepet követelnek meg. A szerelem fogalmával kapcsolatos az a tévhit is, hogy a romantikus szerelem viharos. Ezért a sok konfliktussal járó párkapcsolatról is azt gondoljuk, hogy ilyen a szenvedélyes szerelem.
A mesék szintén olyan képet közvetítenek a szerelemről és párkapcsolatokról, amelyben a nők és a férfiak egyenlőtlen viszonyban állnak. A népmesékben gyakori elem, hogy a férfiak akár erőszakos módszerekkel ostromolnak nőket, akik végül beadják a derekukat. Walt Disney A szépség és a szörnyetegében a szörnyeteg fogva tartja a szépséget, azonban amikor rájön, hogy a nő kedves és gondoskodó, beleszeret. A Csipkerózsikában a férfi álmában csókolja meg a nőt, aki egy életre beleszeret.
A társadalmi elképzelések határozzák meg azt, hogy milyen partnert választunk, mit tartunk romantikusnak és mikor ítéljük úgy, hogy szerelmesek vagyunk. Ezek sok esetben teljesen ellentmondanak annak, mint ami egy egyenlőségre épülő párkapcsolat kialakítását segítené.
További olvasmányok:
Evans, P. (2012): Szavakkal verve – Szóbeli erőszak párkapcsolatokban. Budapest, Háttér Kiadó.
NANE Egyesület (2015). Miért Marad? Családon belüli és párkapcsolati erőszak. Hogyan segíthetünk? Kézikönyv segítő foglalkozású embereknek. Budapest, NANE Egyesület.