Helpline

NANE segélyvonal

Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek

+36 80 505 101

 

Hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 óra és szerda 12-14 óra között

Beavatkozol, vagy kimaradsz belőle?

A gyakorlat célja

A résztvevők érzékenyítése a környezetükben történő erőszakra, bátorítás az erkölcsi állásfoglalásra, a mérlegelés gyakorlása

Ajánlott célcsoport

  • 12+ korosztály, lányok és fiúk

Időtartam

  • 30 perc

Eszközök, igények

A facilitátorok jelöljék ki a terem egyik részét, ez lesz a “Beavatkozom” oldal, a terem másik része a “Kimaradok belőle”, a két oldal közötti rész pedig azt jelképezi majd, hogy “Nem tudom”. Mondják el a résztvevőknek, hogy ebben a gyakorlatban példákat fognak felolvasni, ők pedig három opció közül választhatnak: beavatkoznak a szituációba, kimaradnak belőle, vagy nem tudják, mert túl kevés az információ ahhoz, hogy dönteni tudjanak.

Érdemes elmondani, hogy nincsenek helyes válaszok, a lényeg, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. A beavatkozást választani akár annyit is jelenthet, hogy beszélnek az egyik féllel, vagy megfogalmaznak egy kérést. Nem kell olyan nagy dologra gondolni, mint pl. a hatóságok értesítése vagy az erőszak megakadályozása. 

Miután elhangzott egy példahelyzet, a résztvevők rövid mérlegelés után helyezkedjenek el a teremben, a facilitátorok pedig kérdezzék meg több, különböző oldalon álló ember véleményét is.

Fontos elfogadó és kíváncsi attitűddel beszélgetni a résztvevőkkel a döntésük okairól. Kerülni kell a kritizálást vagy válaszaik lebecsülését. Ugyanakkor a facilitátorok tudatosítsák a résztvevőkben, hogy a párkapcsolati erőszak nem magánügy.

Ez a gyakorlat olyan csoporttal működik a legjobban, ahol kiegyensúlyozott a nemek aránya, ilyenkor két csoportban érdemes dolgozni, két facilitátorral. Ha nem lehetséges külön dolgozni a lányokkal és fiúkkal, a facilitátorok készíthetnek egy válogatást a lányoknak és a fiúknak szóló listából.  Attól függően mennyi idő van a gyakorlatra, max 4-5 mondatot érdemes kiválasztani.

Példahelyzetek lányoknak 

1.
Az egyik fiú barátodról megtudod, hogy néha megrémíti a barátnőjét. Például kiabál vele, és fenyegető mozdulatok tesz, fölé tornyosul. A lány ilyenkor megijed, és inkább megteszi, amit a barátod szeretne, vagy inkább csöndben marad.
2.
A barátnőd fiújáról azt hallod, hogy gyakran ijesztően viselkedik a barátnőddel. Egyszer épp tanúja vagy, hogy kiabál vele, és fenyegetően fölé tornyosul. A barátnődön látszik, hogy nagyon megijed.
3.
Az egyik fiú barátod sokat veszekszik a barátnőjével. Meghallod, amint telefonon veszekednek és „kurvának“ nevezi a lányt.
4.
A barátnődnek megtiltja a barátja, hogy elmenjen moziba veled és a lányokkal.
5.
A barátnőd karján kék foltokat veszel észre reggel az iskolában. Megkérdezed tőle, mi történt, ő pedig elárulja, hogy a barátja veszekedés közben megszorította a karját és a szekrénynek lökte, de arra kér, ne mondd el senkinek.
6.
A barátnődnek új fiúja van. Nagyon szerelmes a srácba, mióta összejöttek  az ideje túlnyomó részét vele tölti, az edzéseket is kihagyja
7.
Egyik fiú osztálytársad most kezdett el járni egy lánnyal. Mióta együtt vannak, te semmit nem csinálhatsz együtt a fiúval. Ha például az órák közti szünetben a fiú veled, vagy a többi régi haverjával akar lenni, a lány jelenetet rendez, és addig piszkálja a srácot, amíg az inkább elmegy vele.
8.
A barátnőd a fiújával beszél telefonon, és te hallod, ahogy csúnyán összevesznek az esti programon.
9.
A barátnőd éppen most szakított a fiújával, de még mindig erősen kötődik hozzá. Gyakran küld neki SMS-t, ajándékokat ad neki, és folyton a közelében lóg.
10.
Az egyik barátod halálosan elkényezteti az új barátnőjét, minden kívánságát teljesíti. A lány ugyanezt csinálja, és mindenféle furcsa beceneveken szólítják egymást.

Példahelyzetek fiúknak

1.
Az egyik barátod néha megrémíti a barátnőjét. Kiabál vele, fenyegető mozdulatok tesz és fölé tornyosul. A lány ilyenkor megijed, és megteszi, amit a barátod akar vagy csöndben marad.
2.
A barátnőd fiújáról azt hallod, hogy gyakran ijesztően viselkedik a barátnőddel. Egyszer épp tanúja vagy, hogy kiabál vele, és fenyegetően fölé tornyosul. A barátnődön látszik, hogy nagyon megijed.
3.
Az egyik lány barátoddal sokat veszekszik a fiúja. Meghallod, amint „kurvának“ nevezi a lányt.
4.
Az egyik barátod megtiltja a barátnőjének, hogy szórakozni, például moziba járjon a többiekkel.
5.
Az egyik barátod ma hosszú karmolással az arcán jött iskolába. Megkérdezed tőle, mi történt, ő pedig elárulja, hogy dühös lett a barátnőjére, megszorította a karját és a szekrénynek lökte, a barátnője pedig védekezésképp megkarmolta, de arra kér, tartsd titokban a dolgot.
6.
Az egyik barátod egy új lánnyal jár. Nagyon szerelmes belé, ezért az ideje legnagyobb részét vele tölti.
7.
Egyik osztálytársad most kezdett el járni egy lánnyal. Mióta együtt vannak, te semmit sem csinálhatsz együtt a sráccal. Ha például az órák közti szünetben a fiú veled, vagy a régi bandával akar lenni, a lány jelenetet rendez, és addig piszkálja a srácot, amíg az inkább elmegy vele.
8.
Az egyik barátod a barátnőjével beszél telefonon, és te hallod, ahogy csúnyán összevesznek az esti programon.
9.
Az egyik barátod éppen most szakított a barátnőjével, de a lány még mindig erősen kötődik a hozzá. Gyakran küld neki SMS-t, ajándékokat ad neki, és folyton a közelében lóg.
10.
Egyik lány barátod halálosan elkényezteti az új barátját, és minden kívánságát teljesíti. A fiú ugyanezt csinálja, és mindenféle furcsa beceneveken szólítják egymást.

 

Segítő kérdések a közös beszélgetéshez:

1. és 2. példa: fenyegető viselkedés
Mit gondoltok, a megfélemlítés is erőszaknak számít?
Honnan lehet tudni, hogy a lány tényleg fél tőle? Mitől tart szerintetek?
Mire lehet szüksége a lánynak? És a fiúnak?

3. példa: szóbeli erőszak
Mit gondoltok, mennyire súlyos dolog lekurvázni valakit?
Milyen érzés lehet a lánynak ezt hallani?
Van-e fiú megfelelője a lekurvázásnak? (Mit gondoltok, miért?)
Mennyire fordul elő a fiatalok között, hogy így sértegetik egymás, “viccből”? Mit gondoltok erről?
Mire lehet szüksége a lánynak? És a fiúnak? Hogyan avatkoznátok be?

4. példa: elszigetelés
Mit gondoltok, mire hivatkozva nem engedi el a barátnőjét a fiú?
Mennyire tartjátok ezt jogosnak?
Van olyan, hogy egészséges féltékenység? Mit tehet az ember, ha féltékeny, a másik korlátozásán kívül?
Mire lehet szüksége a lánynak? És a fiúnak? Hogyan avatkoznátok be?

5. példa: testi erőszak
Mit gondoltok az esetről?
Mikor rendjén való titokban tartani egy ilyen esetet, és mikor nem?
Mire lehet szüksége a lánynak? És a fiúnak? Hogyan avatkoznátok be?

6. példa: rózsaszín köd
Rendben van szerintetek, hogy egy új kapcsolat kezdetekor az ember elhanyagolja kicsit a barátait? Meddig oké ez? Mikor nem az már? Honnan lehet ezt tudni?
Miért lehet fontos megőrizni a barátokat? Mi segíthet abban, hogy ez sikerüljön?
Mire lehet szüksége a lánynak? És a fiúnak? Hogyan avatkoznátok be?

7. példa: lelki/szóbeli erőszak
Mit gondolsz, milyen érzései lehetnek a fiúnak?
Lehet-e lánynak bármilyen jogos indoka erre a viselkedésre?
Mire lehet szüksége a fiúnak? És a lánynak? Hogyan avatkoznátok be?

8. példa: veszekedés
Mit gondoltok, természetes, hogy a párok veszekszenek?
Honnan lehet tudni, hogy vannak-e súlyos problémák a kapcsolatukban?
Mire lehet szüksége a lánynak? És a fiúnak? Hogyan avatkoznátok be?

9. példa: zaklatás
Mit gondoltok, ez zaklatásnak számít?
Milyen érzései lehetnek a lánynak? Mit tehetne ahelyett, amit csinál?
Milyen érzései lehetnek a fiúnak? Mire lehet szüksége?

10. példa: rózsaszín köd
Milyen ez a környezet számára, amikor a friss szerelmesek így viselkednek?
Barátként van jogod ilyesmibe beleszólni?
Mi az, amihez egyértelműen jogod van?

1447 Budapest, Pf. 502.
info@nane.hu

A honlap a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával készült.