Helpline

NANE segélyvonal

Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek

+36 80 505 101

 

Hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22, kedd 8-12 és szerda 12-14 óra között

A gyakorlat célja

Az önbecsülés növelése, pozitív légkör, jó hangulat megteremtése

Ajánlott célcsoport

  • 12+ korosztály, különösen ajánlott lánycsoportokban

Időtartam

  • 10 perc

Eszközök, igények

A résztvevők gondoljanak két 2 pozitív tulajdonságukra, képességükre, vagy valamire, amire büszkék. A feladat az lesz, hogy az első, önként jelentkező feláll, és mond egy-egy tulajdonságot a bal és a jobb kezére. A facilitátorok bíztassák a résztvevőket, hogy ne szerénykedjenek, hanem gátlástalanul dícsérjék magukat. Például: “zseniális szakács vagyok”, “nagyon együttérző tudok lenni”, “elképesztően jó az egyensúlyérzékem”.

Ezután kérdezzék meg a többieket, hogy van-e valaki, akire a két tulajdonság közül az egyik szintén igaz. Ha van ilyen, csatlakozzon az egyik kezével a közös tulajdonsághoz (meg is foghatják egymás kezét, vagy oda állhatnak egymás mellé), és mondjon egy másik jó tulajdonságot a másik kezére. Így már 3 jó tulajdonsághoz lehet csatlakozni.

Ezt addig folytassuk, amíg az összes résztvevő a hálózat része nem lesz.

Az olyan csoportokban, ahol feltételezhető, hogy nehezen fog menni a gyakorlat, első lépésként a résztvevők gyűjtsenek közösen pozitív tulajdonságokat, és a facilitátorok írják fel őket a táblára.

1447 Budapest, Pf. 502.
info@nane.hu

A honlap a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával készült.