Ebben a gyakorlatban a résztvevők megtapasztalhatják a saját határaikat, illetve, hogy milyen érzés, ha jelzik a határaikat, és mások tiszteletben tartják őket. 

A résztvevők keressenek maguknak egy párt, és álljanak fel egymással szembe egy bizonyos távolságra. Egyikőjük feladata az lesz, hogy maradjon állva, és jelezze, hol a közeledés határa, a másik pedig közeledjen. Addig kell közelednie, amíg a határt nem ismerte fel világosan. Akkor meg kell állnia.

A résztvevők lehetőleg csendben, önmagukra, befelé figyelve végezzék a gyakorlatot. A facilitátorok hívják fel a figyelmet rá, hogy teljesen normális, ha valaki máshol áll meg, mint a többi résztvevő: a az embere határa teljesen egyéniek.

Azok, akik a határukat jelzik, először a hanggal állítsák meg a másikat, például azzal hogy azt mondják “Állj!”. Majd cseréljenek szerepet.

A második körben egy mozdulattal állítsák meg a másikat, például a feltartott tenyerükkel. Majd megint cseréljenek szerepet. 

A harmadik körben a tekintetükkel és arcjátékukkal állítsák meg a másikat, majd ismét szerepcsere. 

Ha a csoport élvezi a gyakorlatot, akkor kipróbálhatnak még olyan köröket, hogy a három módszerrel  (hang, mozdulat és tekintet) egyszerre jelezzenek, hogy hozzáveszik a testtartást is, vagy hogy egy számukra kedves, vagy számukra nem kedves embert képzelnek oda. Az egyes körök között cserélhetnek párt, például úgy, hogy az egyik sor eggyel balra lép.

A résztvevők gyakran nevetgélnek és beszélnek a gyakorlat közben, ami megnehezítheti a befelé figyelést, és hogy valóban megérezzék, hol vannak a határaik. Próbáljanak meg csendben, magukra figyelve végezni a gyakorlatot és komolynak maradni. 

A lányoknak különösen nehéz lehet mosolygás nélkül, határozott arccal jelezni a határaikat. Ha a facilitátorok ilyesmit észlelnek, akkor a megbeszélésnél érdemes kitérni rá, hogy a lányok szocializációja hogyan nehezíti meg számukra a határszabást. 

Bizonyos csoportokban a résztvevők hajlamosak egymáshoz igazodni, amikor kifejezik a határaikat, ami onnan vehető észre, hogy mindenki körülbelül ugyanott áll meg. Ezért érdemes már előre hangsúlyozni, hogy mindenkinek máshol vannak a határai, teljesen természetes, hogy különböznek ebben, és mást találnak kényelmesnek. 

Javasolt ezt a gyakorlatot először személyesen kipróbálni. 

Kérdések a feldolgozáshoz:

Milyen volt számotokra a gyakorlat?
Nehéznek vagy könnyűnek találtátok? Miért?
Melyik módszer volt a leghatékonyabb? Melyik volt a legnehezebb?
Melyik szerep volt könnyebb/nehezebb?
Jó helyen álltatok meg/jó helyen állt meg a partneretek?
Milyen valódi helyzetekben lehetne használni ezeket a határszabási módszereket?
Mit tudtok tenni, ha valaki nem hallgat rátok, tovább zaklat benneteket vagy fenyeget? (Elmenni és segítséget hívni, mások figyelmét felhívni a helyzetre.)
Volt olyan helyzet az életetekben, hogy sikerült hasonló módon határt szabni?