2.
Tévhit: Egy pofon még belefér a szerelembe: Ha az ember ideges lesz, ezzel levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.
Tény: A “pofonra csók” forgatókönyv sztereotípia csak a filmekben működik jól. A gyakorlatban a bántalmazás nem kölcsönös és a fizikai erőszakot megelőzi lelki és szóbeli bántalmazás vagy az elszigetelés. Idővel a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz. 

3.
Tévhit: Ha a nőnek tényleg rossz lenne a kapcsolatban, akkor nem maradna.
Tény 1: A nők nagyon gyakran hisznek, vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: ilyesmi többé nem fordul elő többé. A nők gyakran anyagilag is függnek férfitól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy a partnerük bosszút áll, ha elhagyják.
Tény 2: A bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik.
Tény 3: A bántalmazó kapcsolatban is lehetnek jó dolgok, jó időszakok – ezek gyakran részei a bántalmazó manipulációjának. A bántalmazó iránt érzett szerelem, érzelmi kötődés megnehezítheti a kapcsolatból való kilépést.

4.
Tévhit: A nők néha kiprovokálják, hogy bántalmazzák őket.
Tény: Senki sem érdemli meg, hogy megverjék vagy más módon bántalmazzák, még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. A felelősség mindig azt terheli, aki elköveti a bántalmazást.

5.
Tévhit: A családon belüli erőszakot az alkohol okozza.
Tény: Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek máskor kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, attól hogy a másik még nem múlik el.

6.
Tévhit: A legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot.
Tény 1: Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt:
“Szabad emberek, nekik biztos így jó”, (ál-liberalizmus); “Még engem is megütne” (félelem); “Vannak nők/gyerekek, akik csak az erőszakból értenek” (erőszakos attitűdök);
Tény 2: A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket. Gyakran hallani, hogy “Ha tényleg lenne ott valami baj, a rendőrség biztos kijönne, és bevinné a bántalmazót” (téves hit a törvényekben és a hatóságokban ); “Olyan jóravaló ember az, ismerem, soha nem tenne ilyet”, (az áldozatok megkérdőjelezése). 

7.
Tévhit: Ami egy párkapcsolatban történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A magánéletbe nem lehet beleszólni.
Tény: A bántalmazás számos esetben bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy otthon történik. A magánélet sérthetetlenségére való hivatkozás csak az elkövetők felmentéséhez vezet. Mindannyiunk kötelessége, hogy állást foglaljunk az erőszak minden formájával szemben.

8.
Tévhit: A törvény és a hatóságok megvédik az áldozatokat.
Tény 1: Magyarországon családon belüli erőszak esetén a rendőrség még mindig gyakran reagál úgy, hogy “családi ügybe nem avatkozunk, csak ha vér folyik”. Pedig a rendőrség köteles lenne kiszállni a helyszínre, és ott a lehetőségeihez mérten intézkedni.
Tény 2: A világ legtöbb országában – Magyarország is ezek közé tartozik – a családon belüli erőszak áldozatait nem védi hatékonyan a jog. A rendőrségek és a bíróságok még a meglévő törvényeket sem szívesen alkalmazzák, pedig sok súlyos bűncselekményt meg lehetne akadályozni.

9.
Tévhit: Aki egyszer bántalmazó volt, az is marad.
Tény: Egyes nyugati országok tapasztalatai alapján a felfüggesztett börtönbüntetést kísérő egyéni vagy csoportterápiák segítségével a bántalmazó férfiak képesek felismerni és megváltoztatni a bántalmazó viselkedésüket, jogosultságtudatukat.

10.
Tévhit: A férfiak fizikailag, a nők viszont gyakran érzelmileg bántják a partnerüket.
Tény 1: A fizikai erőszakot minden esetben megelőzi vagy kíséri érzelmi és szóbeli bántalmazás is, ezért akit testileg bántalmaznak, azt érzelmileg és szóban is éri bántalmazás.
Tény 2: A bántás és bántalmazás nem ugyanaz. Utóbbi két ember egyenlőtlen viszonyában jön létre, ahol egyik fél célja a másik feletti kontroll megszerzése és fenntartása, amelyet a társadalmi berendezkedés is támogat, gyakran természetesnek tart. A bántalmazás áldozatai félnek és kiszolgáltatottak nincsenek erőforrásaik a szakításhoz.

11.
Tévhit: Aki egyszer bántalmazott nő volt, az is marad.
Tény: A tapasztalatok azt mutatják, hogy az a nő, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó kapcsolatból, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a kapcsolatból. 

12.
Tévhit: Ha a nő nem ad okot rá, akkor nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a férfit.
Tény: A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy fizikailag, lelkileg vagy verbálisan erőszakos legyen. Gyakori, hogy indokai teljesen ellentmondanak egymásnak.

13.
Tévhit: A nők is verik a párjukat.
Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják.

14.
Tévhit: A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.
Tény: Magyarországon évente 30-40 nőt öl meg férfi partnere, ex-partnere, házastársa vagy olyan férfi, akit a nő visszautasított. De ez valójában csak a jéghegy csúcsa, a felmérések szerint Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere.

15.
Tévhit: A bántalmazás sokkal elterjedtebb az iskolázatlan, szegény rétegek körében.
Tény: Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.