Helpline

NANE segélyvonal

Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek

+36 80 505 101

 

Hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 óra és szerda 12-14 óra között

A gyakorlat célja

A szerelemmel kapcsolatos érzelmek megfogalmazása, tapasztalatszerzés a saját testi érzetekről, annak felismerése, mely érzések kellemesek, és melyek kellemetlenek

Ajánlott célcsoport

  • 14+

Időtartam

  • 25 perc

Eszközök, igények

  • 2-3 db flipchart papír csoportonként
  • Színes filcek

Ez a feladat a szerelemmel foglalkozik és azzal, hogy, miféle érzések kavarognak ilyenkor az emberben. Lesz szó jó, rossz és vegyes érzelmekről, és azokról az érzetekről is, melyeket a testben észlelhetőek – ilyen például a borzongás, a heves szívverés vagy az izzadás. 

Első lépés:
A résztvevők alakítsanak 5–6 fős csoportokat. Minden csoport kap egy ember nagyságú papírt (ez elkészíthető például több flipchart papír összeragasztásával). Az lesz a feladat, hogy a csoportból egy fiú vagy egy lány feküdjön le a papírra, a többiek pedig rajzolják meg az illető körvonalát.
Miután ezzel elkészültek a csoportok, kezdjék el közösen kiszínezni-kitölteni a körvonalat. Bármit rajzolhatnak vagy írhatnak a sziluettbe, ami a szerelemmel kapcsolatos, vagy azzal, milyen is szerelembe esni. Gondolhatnak érzésekre, szólásokra, bármire. 

A következő kérdésekkel a facilitátorok adhatnak néhány ötletet a résztvevőknek: 

Hogy érzed magad, mikor szerelmes vagy?
Milyen érzéseket kapcsolsz a szerelemhez?
A tested melyik részében érzed, hogy szerelmes vagy?
Milyen szerelemmel kapcsolatos szólásokat, kifejezéseket ismersz? (pl. „rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot“, „a szerelem vak“, „fél méterrel a föld fölött jár“, „egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út“) 

Ha van a résztvevők között olyan, akinek nem a magyar az anyanyelve, az dolgozhat az anyanyelvén is. Leírhatja például, hogyan mondják az ő nyelvén, hogy „szerelmes vagyok“, vagy milyen kifejezések és szólások léteznek a szülőhazájában a szerelemmel kapcsolatban. 

Körülbelül 30 percet kapjanak résztvevőknek arra, hogy kitöltsétek a sziluettet, és megosszák egymással a gondolataikat. Miután végeztek, válasszanak ki a csoportból egy embert, aki majd bemutatja a képet a többi csoportnak.

Második lépés:
Mikor mindegyik csoport elkészült a képpel, a csoportok járják körbe a posztereket. Mindegyiknél álljanak meg, és sorban hallgassák meg, az adott sziluettet készítő alkotók értelmezését. Ha valakinek kérdése van, azt a bemutató után felteheti a készítőknek. 

A facilitátorok korlátozzák a résztvevők hozzászólásait a kérdésekre, ne engedjék, hogy a résztvevők kritizálják, értékeljék egymás munkáit, csak értelmezzék azokat.

1447 Budapest, Pf. 502.
info@nane.hu

A honlap a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával készült.