Részt vettünk a RISKFREE nemzetközi projekt programindító találkozóján
Részt vettünk a “RISKFREE – Nemi alapú erőszak áldozatainak támogatása – válasz a járvány okozta kihívásokra” című EU projektprogramindító találkozóján
2022. május 25-én a zágrábi Autonóm Nők Házában megtartottuk a 2 éves RISKFREE projekt első, programindító találkozóját, hibrid online és jelenléti formában. A találkozó során bemutatkoztak egymásnak a szervezetek képviselői, átbeszéltük a partnerek és a koordinátor feladatait és felvázoltuk a közösen tervezett tevékenységeink módszertanát, idővonalát és költségvetését.
A találkozón:
– megosztottuk egymással az áldozatsegítő tevékenységeink főbb tapasztalatait és a nők elleni erőszak áldozataival dolgozó szakembereknek (rendőrség, bíróság, szociális intézmények) szóló képzési lehetőségeket
– terveket készítettünk egy közös kommunikációs kampányhoz
– elkezdtünk kialakítani az áldozatok szükségleteiről szóló interjús kutatás módszertanát, és a készülő kockázatértékelési eszközökről szóló helyi és nemzetközi összehasonlító jelentések vázát
– ötleteltünk a program eredményeit bemutató nyilvános eseményekről és a projektzáró nemzetközi konferenciáról, ami Szlovéniában lesz 2024-ben.
#riskfree
Az Európai Unió támogatásával. A közölt nézetek és vélemények a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió hivatalos álláspontját.