A Néma Tanúk

A Néma Tanúk kezdeményezést nyolc nő indította el 1990-ben Minnesota államban (USA), a családon belüli erőszak során megölt nők emlékére. Az azóta nemzetközivé vált megemlékezés 1998 óta van jelen hazánkban. A NANE Egyesület 2002-től nyitja ezzel a 16 Akciónap kampányt. A Néma Tanúk piros nőalakok, sziluettek. A rajtuk olvasható szövegek az elmúlt évben párkapcsolati, családon belüli erőszak során megölt nők történetei. Innen az elnevezés: olyan áldozatokról van szó, akik maguk nem tudják elmondani a velük történteket, csak jelképes tanúi ennek. A történeteket a sajtóhírek alapján gyűjtjük össze és írjuk meg.

Magyarországon évente 40-70 halálos áldozatról beszélhetünk. Élete során mindennegyedik nőt fizikailag is bántalmaz a partnere, ezek a nők jelenleg is életveszélyben vannak. A megemlékezés arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyilkosságok sokszor megelőzhetők, amennyiben a bántalmazott nők és gyerekek megfelelő segítséget kapnak környezetüktől és az ellátórendszertől, ahova segítségért fordulnak.

A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról. Kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

Tovább a 16 Akciónap weboldalra

Tovább a 16 Akciónap Facebook oldalra

Kiállítás

A Néma Tanúk Kiállítás kölcsönözhető nők elleni erőszakkal, nők emberi jogaival, a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés felszámolásával foglalkozó rendezvények, események helyszínén történő bemutatásra.

Rendelje meg a Néma Tanúk kiállítást az info@nane.hu e-mail címen, és ezzel fejezze ki szolidaritását azon nők és gyerekek felé, akiknek a párkapcsolati erőszak a mindennapi valóságuk, és hívja fel környezete figyelmét a párkapcsolati erőszak okozta társadalmi problémára.